Alice's Wedding World

A maszkviselés okozhatja a sminkelés végét?

2020. november 06. - AliceEC

A koronavírus egyik legnagyobb vesztese a szépségipar, hiszen ahogy a szájmaszkok előtérbe kerültek, úgy szorultak ki a sminktermékek a mindennapi rutinból. Franciaországban sokak felháborodására például már csak a létszükségletet kielégítő termékeket árusító üzletek tarthatnak nyitva, amibe a smink úgy tűnik nem tartozik bele, pedig biztosra veszem, hogy vannak nők, akiknek ez igenis fontos lenne. A karantén miatt több országban is elmaradnak a vásárlások és a kötelező maszkviselés sem épp a legjobb barátja a sminkelésnek…

 

Lássuk be, bármi történjék is, a szájmaszk és a smink soha nem lesznek a legjobb barátok. Elkészítheted te a világ legizgalmasabb make-upját vagy viselheted a legszebb rúzst, amit valaha is hátán hordott a Föld, bókot maximum a jólfésült szemöldököd miatt fogsz bezsebelni.

4p4a4773.jpgFotó: Fénypont

 

Aki ismer, az jól tudja, hogy hozzám képest a frissen meszelt fal is ezerévesnek tűnik. A hosszú éveken át, lábon kihordott bőrproblémák nyomot hagytak maguk után, így nem kifejezetten komfortos számomra, ha smink nélkül kell utcára mennem. A tavaszi első hullámban azt már megtanultam, hogy az orvosi szájmaszkokból nagyjából több ezret kellene vennem ahhoz, hogy azt az előírások szerint minden alkalommal tudjam cserélni. Így az őszi menetre már rutinosan lendültem neki, hogy beruházzak egy viszonylag jobban kinéző textil darabra. Bár ennek a szövetéből is szépen kivehető pár viselés után a teljes arcberendezésem, legalább a pénztárcám hálás marad…

apple_news.jpgFotó: apple.news

 

Szó mi szó, ennek tanulsága, hogy a maszk is olyan, mint a farmer, - elég sokat ki kell próbálni, mire rájön az ember, melyikben képes életvitelszerűen létezni. Fontos, hogy komfortos legyen a viselése, ne dörzsölje se a fület, se az orrot, ne okozzon pirosság formájában jelentkező bőrirritációt és lélegezhessen alatta a bőr is. Az viszont előre megsúgom, nincs olyan textil, len, papír vagy plexi maszk, ami eltűrné, hogy sminket viselsz.

Ennek ellenére léteznek olyan szuper praktikák, mellyel tartóssá teheted a sminket!

katie_may.jpgFotó: Katie May

 

Használj primert! – A bőr megfelelő előkészítése már a maszk korszak előtt is kihagyhatatlan volt, ha tartós eredményt akartunk elérni. Egy matt primer segít egységesíteni a bőrfelszínt, hidratálja az arcot és jobban megtartja az alapozót, hogy az ne kenődjön el túl hamar.

Alapozz! – Válassz a bőrszínedhez leginkább illő folyékony alapozót (a fényvédelemre még maszk mellett is figyelj) és porpúdert, amit sminkecset segítségével, vékony rétegben oszlass el az arcodon!

fentybeauty.jpgFotó: Fenty Beauty

 

Fixálj! – Az alapozó és a porpúder felvitele után használj áttetsző, színtelen púdert (különösen a T-vonalban), hogy biztos tartást adj az alsóbb rétegeknek!

Pirosíts nedves szivaccsal! – A pirosítót, vagy ha bronzosító párti vagy, mint én, akkor azt is két különböző textúrában ütögesd az arccsontodra. Alulra kerüljön egy folyékony, krémes réteg, ami erősebben magához tapasztja a következő, por állagú formulát. Pro tipp: Ha utóbbit nedves sminkszivaccsal viszed föl, még hosszabb ideig tart a hatás!

Fokozd a ragyogást! – A highlighterek plusz fényt kölcsönöznek a sminkednek, amit szintén krémes és poros formában kell feltenned ahhoz, hogy bírja a maszk okozta gyűrődést.

totalbeauty.jpgFotó: Totalbeauty

 

Hangsúlyozd a szemed! – A maszkviseléssel egyetemben eljött a szemhangsúlyos sminkek időszaka. Mivel jó eséllyel most már mindenki a szemedet nézi először, helyezd a fókuszt a tekintetedre egy extra fekete, gél textúrájú szemhéjtussal vagy izgalmas színekben játszó szemhéjpúderrel, de előtte ne felejts el primer-t használni ezeken a területeken sem!

anya_klyueva.jpgFotó: Anya Klyueva

 

Ügyelj a szemöldökre! – A szemekkel együtt a szemöldök is megkapja a maga reflektorfényét, ezért szemöldökformázó géllel és spirállal is adj nekik extra volument!

Spirálozz okosan! – Ha a hatos lépést mellőzöd is, mert nem a te világod a szemhangsúlyos smink, a spirálozásra akkor is szánj elég időt! Először szempillagöndörítővel adj lendületet a pilláknak, majd mielőtt szempillaspirállal megadnád az extra hatást, lehelet véknyan vigyél föl kifejezetten a pillákra való primer-t.

drl00283.jpgFotó: Deutsch Richárd Fotográfia

 

Ne hanyagold el az ajkakat! – Attól, hogy a rúzsokat és a szájfényeket egy időre parkolópályára tetted, még nem kell megfeledkezned a megfelelő ajakápolásról! Reggel és este radírozd át az alsó és felső ajkad, hogy megszabadulj a kiszáradt, elhalt hámsejtektől, majd pótold a nedvességet ajakbalzsammal!

Fixálj újból! – Miután elkészült a szuper tartós sminked, használj sminkfixáló spray-t az arcod teljes területén, hogy még néhány órával kitold a tartósságot.

makeup_allwomenstalk.jpgFotó: makeup.allwomenstalk

 

Ezek a lépések egytől-egyig hozzájárulnak a sminked tartósságához, így akár egy esküvői smink alapját is képezhetik. Mivel a maszkviselés szabályai a menyasszonyokat is kötelezik, - de esküvőt egyelőre még lehet tartani,- ezért érdemes olyan sminkben gondolkodni, ami még a maszk mögött is ad valamilyen pluszt a megjelenésednek és jól mutat a fényképeken is!

 

#sminktrend 1 – Foxy eyes

teen_vogue.jpgFotó: Teen Vogue

 

Bella Hadid kedvenc sminktechnikája a foxy eyes, ami arckeskenyítő és arccsont kiemelő optikai csalásokkal kelt olyan illúziót, mintha viselőjének mandulavágású, felfelé húzott szemvonala lenne. Ez a technika képes a kerekebb arcot is sokkal keskenyebbnek láttatni, és ravasz, dögös tekintetet eredményezni.

#sminktrend 2 – Geometrikus tusvonalak

vogue_co_uk.jpgFotó: Vogue.co.uk

 

Szemeidnek nem csak a különböző sminkelési technikákkal adhatsz hangsúlyt, hanem a rendhagyóan, már-már művészileg megrajzolt vonalakkal is. Ehhez bizony szükséged lesz némi rutinra, ezért a nagy napon bízd inkább profira az elkészítését!

#sminktrend 3 – Barna minden mennyiségben

thecuddle.jpgFotó: The cuddle

 

A szezon színtrendjeit maximálisan uralják a barnás tónusok, amik különböző textúrák keverésével lesznek igazán izgalmasak a szemhéjon. A világos földszínek remekül variálhatók ragyogó mélybarna pigmentekkel, fényes hatású rozsda színekkel, de az ünnepek közeledtével bátran jöhetnek a csillámló változatok is!

 

Te már tudod, milyen sminket viselsz majd a maszk alatt?

Egy esküvői álhagyomány, amit Amerikának köszönhetünk – De vajon tényleg szükségünk van idehaza is koszorúslányokra?

Az amerikai esküvők és a gagyi vígjátékok oszlopos tagjai a kissé szeleburdi koszorúslányok, de vajon tényleg szükség van rájuk a nagy napon? Pláne, hogy akár egy gyerekkori jó barátság vagy egy életre szólónak hitt szövetség is képes örök viszályra fordulni, ha a koszorúslánysággal járó terheket és feladatokat nem kezeli jól a kiválasztott vagy éppen a menyasszony. És mivel sok nő egy csárdában szinte sosem fér meg, így biztosan találkozhatsz te is kisebb-nagyobb súrlódásokkal akár a koszorúslányruha, akár összeférhetetlenség miatt…

 

A minap unottan görgettem a Facebook hírfolyamom, amikor megakadt a szemem egy kétségbeesett menyasszony segélykiáltásán. Gyermekkori legjobb barátnője volt az egyszem koszorúslánya, de az teljesen faképnél hagyta a szervezés kellős közepén. Nem jelent meg, amikor a ruhapróbákra került volna sor, semmilyen lelki vagy fizikális segítséget nem nyújtott a menyasszonynak, sőt mivel ő vállalta el a frizurák elkészítését is, így komoly anyagi terhet és stresszt rótt a felszívódásával az éppen boldog időszakát élni próbáló feleségjelöltre.

the_fw.jpegFotó: TheFW

 

Ez egyrészt gyerekes húzás, de ugyanakkor kíváncsi lettem volna az érem másik oldalára is, hogy vajon mi váltotta ki ezt a fajta viselkedést a koszorúslányból, tekintve, hogy évtizedeken át hű barátnőként volt jelen a menyasszony életében. A gagyi amerikai vígjátékoknak „köszönhetően” rengeteg negatív sztereotípia él a koszorúslányokról, pedig nem mindig ők a hunyók a vitában. Gyakran a menyasszony pörgi túl a szerepét, és már-már alattvalójaként bánik a lányokkal, ami érthető, hogy éket ver egy sziklaszilárdnak hitt barátságba is.

A leggyakoribb vitaforrások menyasszony és koszorúslány között

Több banánhéj is van, amin menyasszony és koszorúslánya bármikor elcsúszhatnak. A buktatók ott leselkednek a sarkon szinte azt várva, hogy végre előjöhessenek és barátságokat zúzhassanak szét rosszabb esetben örökre. A stresszes helyzetekben egy erélyesebb hangnem vagy hangsúly is elég ahhoz, hogy elevenre tapintson. A menyasszonyok feszültek, mivel szeretnék a legtöbbet és a legjobbat kihozni az esküvőből, emiatt gyakran a koszorúslányokon csattan az ostor, ami szinte biztos, hogy egy idő után tele tudja tölteni azt a bizonyos poharat, amiről tudjuk, hogy sosincs jó vége, ha egyszer túlcsordul.

popz.jpgFotó: Popz

 

Vitaforrás lehet, ha a menyasszony folyamatosan egzecíroztatja a lányokat, mindennel elégedetlen, kiabál és dirigál, akár egy újsütetű diktátor. De a koszorúslányok érdektelensége, nemtörődömsége vagy irigysége (pláne ha valaki beleragad a mindig koszorúslány, sosem menyasszony szindrómába) is feszültséget generálhat.

Ha úgy érzed szükséged van erre a jövevény hagyományra, jó ha tudod: Minél több koszorúslány van, annál nagyobb az esély a veszekedésre, így célszerű kevesebb delikvenst választani a hatékony esküvőszervezés érdekében. Ezzel pedig redukálhatjátok a leggyakoribb vita kialakulásának esélyét, ami nem más, mint a koszorúslányruha kérdésköre.

port.jpgFotó: Port

 

Nem szabad ráerőltetni a lányokra ugyanazt a ruhát, pláne, ha eltérő testalkattal és stílussal rendelkeznek. Hiába ez a menyasszony nagy napja, mégis kompromisszumkésznek kell lennie ebben a témában, hiszen senki sem szeretne egész éjjel egy kényelmetlen darabban feszengeni, ami ráadásul nem is áll jól rajta. A külsőségeken túl pedig ott van még az örök dilemma, hogy ki fizesse a koszorúslányruhákat. Amennyiben a menyasszony konkrét színnel és fazonnal rukkol elő, sőt még a márkát is megszabja (igen, ez is előfordulhat), akkor teljes joggal várhatják el a lányok, hogy ő fizesse a ruhákat, különösen, ha olyan darabokat választ, amik egyesek számára megfizethetetlenek és ezzel stigmatizált helyzetbe kerülnek a többiek előtt. Ha nincsenek ilyen merev elvárások, csak árnyalat és hossz megkötés van, akkor a pénztárcájukhoz mérten fizethetik a ruhákat a koszorúslányok is.

 

VÁLTSD VALÓRA A SZINGLI BARÁTNŐID ÁLMÁT!

 

Egy esküvő igazi vadászmezeje lehet a szingli koszorúslányoknak, így nem csoda, ha mindannyian kényelmes és elragadó ruhákról álmodnak. Ha egyelőre tanácstalanok vagytok a koszorúslányruhákat illetően, nézzétek meg, milyen trendek hódítanak most!

Sokféle módon variálható darabok – amikben mindenki jól érzi magát

pinterest_1.jpgFotó: Pinterest

 

Egy plus size és egy vékony lány nem feltétlenül érzi magát komfortosan ugyanabban a fazonban. Ezek az igények hívták életre a szabadon alakítható ruhákat, amik azonos stílust képviselnek, mégis lehetővé teszik, hogy más megkötési módokkal mindenki azt hangsúlyozza magán, amit igazán előnyösnek vél.

Személyre szabott koszorúslányruhák

ec1_0308-edit_copy.jpgFotó: Györfi Csaba Wedding Photographer/D'AMBROSIA

 

A koszorúslányok komfortzónájához azzal is igazodhattok, ha személyre szabottan varratjátok a ruhákat, melyek így biztosan a személyiségüket, a stílusukat és nem utolsósorban az alkati adottságaikat tükrözik majd.

Valami kék

weddingchicks.jpgFotó: Weddingchicks

 

Színek terén a kék egy örök klasszikus, ami különböző árnyalatokban remekül passzol minden haj és szemszínhez, illetve bőrtónushoz.

A csipke a koszorúslányoknak is jól áll

pinterest.jpgFotó: Pinterest

 

A csipke, mint alapanyag sokkal inkább a menyasszonyi ruhák esetében jut eszünkbe, pedig fantasztikus koszorúslányruhák születhetnek belőle.

Átírni a szabályokat – fehér és piros ruhák

d70e5ae22ee8f8685e32fe5f2e008bb3.jpgFotó: Pinterest

 

Az ókorban a koszorúslányok kizárólag fehér ruhát viseltek, hogy ezzel elvonják az ártó szellemek figyelmét a menyasszonyról. Idővel ez a hagyomány teljesen kikopott, sőt egyenesen tabunak számított fehér ruhát viselni az esküvőn. Most viszont újra éled a régi tradíció és már nem senki sikítófrászt, ha a koszorúslányok fehérben vagy pirosban vonulnak.

A közös készülődéshez: egyen köntös

eskuvo-classic-koszoruslany-brides-babe-01-770x557.jpgFotó: Bride's Babes

 

Az esküvő napján különösen fontos a kényelem, amiről feliratozott szatén köntösök gondoskodhatnak. Készítsetek közös képeket bennük, hogy évekkel később is visszanézhessétek, milyen jó csapat is vagytok együtt!

 

Neked van rossz tapasztalatod a koszorúslányaiddal?

Ha tetszett a bejegyzés és szívesen olvasnál még többet a témában, kövess minket a Facebookon: https://www.facebook.com/EskuvoClassicMagazin

Csúcsgasztronómia ide vagy oda – Nyolc retró házi sütemény, amik nélkül a mai napig nem szabadna esküvőt tartani

Lehet, hogy a nagymamád ki se tudja olvasni a mai sütemények neveit és azt sem érti, miért jobb a mandulaliszt a hagyományosnál, de az biztos, hogy az ő fiatalságának is megvoltak a maga „sztársüteményei”, amik ugyan kicsit egyszerűbbek, kicsit háziasabbak voltak mai társaiknál, mégis korszakok rajongtak értük. S bár ezeknek a lakodalmas süteményeknek gazdag múltjuk van, a modern desszertek mellett egyre kevesebben választják őket, pedig nem csak a nagyid számára pótolhatatlanok az esküvői desszertpulton…

 

Panna cotta, mille-feuille, pop-cake, cupcake, macaron, brownie, tart és monodesszert – ha a nagymamád nem jártas a modern cukrászatban, jól lehet, hogy bajban lenne ezen sütemények meghatározásakor, és hiába kutatná szemeivel régi nagy kedvenceit a cukrászda üveggel fedett pultja mögött, mert manapság már Rigó Jancsi se úgy néz ki, mint harminc-negyven évvel ezelőtt.

Ahogy a modern igények (és allergiák) átalakították a gasztronómiát, úgy volt kénytelen a cukrászipar is nagyobb fordulatszámra kapcsolni és megtalálni annak a módját, hogyan szólítsa meg mind küllemében, mind alapanyagaiban a fiatalabb generációt. Ha csak az esküvőkre gondolunk, az ezredfordulón a desszertpultnak még se híre-se hamva nem volt. Mindenki megelégedett egy emeletes tortával, amit a rokonok hölgy tagjai által izomlázig gyúrt és dagasztott apró lakodalmas sütik kísértek. Ma viszont már elképzelhetetlen, hogy akár több torta is szerepeljen a repertoárban, ahhoz illő modern desszertekkel, fánkfallal, cukorka standdal megspékelve, természetesen laktóz-és gluténmentes verzióban, hogy a különböző ételintoleranciával küzdők is nyugodt szívvel fogyaszthassanak.

_seb_2291.jpgFotó: The Wedding Fox/Gerbeaud

 

S bár még mindig szép gesztus, ha a rokonok sütik a süteményeket, fontos, hogy ha erre adják a fejüket, egyeztessenek a párral az allergiákat illetően, és ha kell, mentes alapanyagokból dolgozzanak!

Egy ilyen édes Kánaán mellett pedig senki sem hibáztatható, ha a hókifli helyett a tonkababos-narancsos csokoládé mousse, a kókuszgolyó helyett pedig a maracujás-epres cheescake lesz a befutó. De azért mégis teszek egy próbát arra, hogy leporoljam a régi klasszikusokat, hiszen sokkal több tiszteletet érdemelnek egy esküvőn annál, hogy az újdonságok felé vetülő rivaldafény árnyékában váljanak a desszerttörténelem egy homályos foltjává, (még ha az alapanyagokat esetenként kénytelenek is vagyunk mentes verzióra cserélni.)

AZ EGYIK LEGKLASSZIKUSABB ESKÜVŐI SÜTEMÉNY: KÉSZÍTS LAGZIS BARACKOT!

Egyszer voltam egy olyan lakodalomban, ahol a már említett régi tradíciókhoz hűen a rokonok sütötték a süteményeket. Gondoltam bevetek egy igazi nagyágyút, így a lagzis barackot készítettem el, ami a szupermarket hiányos vérnarancs ételfesték készletének köszönhetően inkább érett almára emlékeztetett csak amolyan ártatlan barackos formába burkolva. Szó mi szó, még így is remekül festett a tányérokon, bár kissé szíven ütött, hogy 25 év alatt senki nem tudta mi ez (és nem azért mert olyan csúnyák lettek volna). Hát íme, itt van hozzá a recept (igaz egy nagyobb szaktudású és tapasztalatú cukrászmester tollából), mert ha van desszert, aminek soha nem szabadna kimennie a köztudatból az a Lagzis barack!

Lagzis barack, ahogy Konkoly Mariann – Manka Tortaműhely készíti

 

eskuvo-classic-lagzis-barack-suti-eskuvore-recept-diy-01.jpgFotó: Zsoldos Szandra Photo/Manka Tortaműhely

 

Hozzávalók

A tésztához

• 80 dkg liszt
• 30 dkg porcukor
• 20 dkg zsír
• 2 tojássárgája
• 1 sütőpor
• 1 vaníliás cukor
• 2 dl tej

A krémhez

• 20 dkg vaj
• 15 dkg cukor
• 1 dl rum
• 1 vaníliás cukor
• 4 evőkanál baracklekvár
• 2 evőkanál kakaó

Elkészítés

  1. A tészta hozzávalóit egy tálban összegyúrjuk, majd dió nagyságú golyókat formázunk belőlük, úgy, hogy az egyik oldalát kicsit laposra paskoljuk. Előmelegített sütőben kisütjük őket.
  2. Ha kihűlt, a közepét mindegyiknek egy kiskanál segítségével kivájjuk, és a morzsalékot összekeverjük a töltelék alapanyagokkal.
  3. Az így kapott masszát visszatöltjük a tészta kikapart üregébe, és kettőt összeragasztunk egymással.
  4. Az összetapasztott sütit vérnarancs (és dió) aromával megfestjük, mintha barack lenne.
  5. Ezután tojásfehérjébe és kristálycukorba forgatjuk.
  6. Végül apró levelekkel dekoráljuk, és megvárjuk, míg megszárad.

 

Még több hagyományos lakodalmas süti, amik a mai napig helyet érdemelnek a desszertpulton

 

Zserbó

2457e45ac8e89a89cf822d3d4f82a1d1.jpgFotó: juditkakonyhaja.blogspot.hu

 

A Zserbó vitatott eredete ellenére is az egyik legrégebbi süteményünk, amit egyesek a 19. század végén már aktívan dolgozó Gerbeaud Emil svájci cukrászmester nevéhez kötnek, míg mások az ’50-es évekre teszik a megjelenését. Bárhonnan is jöjjön ez a tejcsokival bevont, baracklekvárral és darált dióval töltött édesség, létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen az esküvőn.

Grillázs

tm_8657.jpgFotó: Tóth Milán

 

Számos babona kötődik a grillázshoz, ami önmagában és tortaként is megállja a helyét. A főként cukorból, mogyoróból, dióból és mandulából készült édesség annyi boldog házasévet jelent a pár életében, ahány darabkára törik azt.

Hókifli

fc849dc0ba64482af4e10e220cccdbfc.jpgFotó: sugarfreedots.hu

 

Karácsonykor néha még előkerül a recept, de egy békebeli omlós diós vagy lekváros hókifli vastagon porcukrozva a téli esküvők báját is megadja.

Kókuszgolyó

eskuvo_classic_118-of-563_1.jpgFotó: DuplaExpo/Nándori Cukrászda

 

Villámgyorsan elkészül, költséghatékony és a hópihére hajazó apró kókuszforgácsnak köszönhetően még jól is néz ki. Akár meggyel, akár anélkül, szerintem nem kell több érv a klasszikus kókuszgolyó mellett!

Lajcsi szelet

3ee7fcf5fb3b79c14adb455d092aff81.jpgFotó: juditkakonyhaja.blogspot.hu

 

Aki töltött el nyári szünetet a nagyszüleinél, az heti egyszer biztosan belefutott a legendás Lajcsi szeletbe, ami mézes tésztalapjával és puncsos rózsaszín krémjével nem csak a vasárnapi menüt koronázta meg, hanem a jeles eseményeket is.

Fanta szelet

ea17f09b99dc141d1c158da941ac6af0.jpgFotó: streetkitchen.hu

 

Fanta vagy Mirinda szelet, ahány ház annyi szokás, de az biztos, hogy a retró hangulatot keltő sütemény szerves részét képezte a családi összejöveteleknek. A túrós töltelék, az omlós piskóta és a népszerű üdítőből készült zselés réteg olyan kombináció, amit a mai napig érdemes megmutatni egy esküvőn.

Klasszikus lekváros linzer

a81d064b93e8f761a42597a9910dc73b.jpgFotó: cookpad.com

 

Étkezés előtt kettő, fogások között egy, utána pedig a teljes tál. Anno így fogyott el nálunk az összes barack és szamócalekváros linzer, amit csak a nagymamák tudnak olyan puhára sütni, hogy az szinte elolvadjon a szájban.

 

Ti milyen retró sütivel egészítenétek ki a listát?

Esküvői unalom? Stop! – Így kerülheted el, hogy a vendégek fejvesztve meneküljenek a lakodalomból

A világ legunalmasabb lagzija vagy a világ legszórakoztatóbb esküvője: te melyik címre pályáznál inkább? Tapasztalatból tudom, hogy a vendégek mindig az utóbbira voksolnak, így ha nem szeretnéd, hogy a te esküvődről is úgy meneküljenek a meghívottak, mint a süllyedő Titanicról, akkor fogadd meg ezeket a tippeket!

 

Voltam már olyan esküvőn, ahol megszámoltam hány apró hajszálrepedés van a táncparketten, mire az ifjú pár felbukkant. Ők elmentek elkészíteni az esküvői fényképeket, mi vendégek pedig halálra untuk magunkat (néhányan egymást is) abban a 1,5 – 2 órában. Addig nyilván nem kezdődött el a vacsora, mert végtére is, hogy nézne az ki, ha a boldog házasság kezdetét a húsleves maradék, zavaros levével indítaná a gerlepár. S a bárban álló ifjú titánok keze sem pörgött a koktélok felett, mert az sem vetne túl jó fényt a vendégekre, ha este hétkor már üveges tekintettel, szeszfőzde szagú lehelettel üdvözölnék az est ünnepeltjeit. Ilyenkor jöhetnek szóba a különböző játékok, amiket szintén nem a legszerencsésebb a menyasszony és a vőlegény jelenléte nélkül űzni, sőt a korfán lefelé haladva egyre kevésbé szokás is (pláne józanul).

tenor_5.gif

Ezekben az uborkaszezonokban jön igazán jól egy extra szolgáltatás vagy ötlet, ami lefoglalja a vendégeket, ráhangolja őket az egész estét szórakozásra, élményt nyújt és  feldobja a várakozás unalmas perceit.

Italkocsi vagy látványos koktélbár

 eskuvo-classic-igyal-kincsem-ital-kocsi-berles-eskuvore-catering-eskuvore-berles-ital-208-002.jpg
Fotó: Igyál, Kincsem!

 

Az alapvető italkészleten felül, amit majd a vacsora és a lakodalom ideje alatt fogyasztanak a meghívottak, beékelhető egy kis extra szórakozás az italkínálatba. Egy jópofa mozgó italkocsin kézműves sörök, fröccsök és különleges limonádék is helyet kapnak, amik korlátozott ideig állnak a vendégek rendelkezésére, pont kitöltve azt az időt, amíg várakoznak a házasok felbukkanására. Ha a helyszín nem alkalmas egy ilyen mobilis italkocsi fogadására, akkor jöhet a látványos koktélbár, ahol a mixerek nem csak extravagáns és izgalmas koktélokkal, hanem lenyűgöző show elemekkel szórakoztatják a nagyérdeműt.

eskuvo-classic-koktel-eskuvore-koktel-show-eskuvo-ital-fogyaszta-lakodalom-party-escobar-koktel-show-207-0010-1.jpgFotó: Esther&Gabe Fine Art Wedding Photography / EscoBar Koktél Show

 

Tematikus esküvők előnyben: saját kaszinó vagy szerencsekerék

 

Lehet, hogy egy barokk kastélyban tartott lagzin életidegennek hathat egy rulett asztal, egy szerencsekerék vagy egy flipper, de ha az egész esküvő hangulatát erre a vegasi játékőrületre hegyezed ki, akkor garantáltan jót szórakoznak majd a vendégek és persze ti is!

Humorista

 

Amíg távol vagytok a helyszíntől, addig egy vérbeli profira is rábízhatjátok a vendégek szórakoztatását. Egy jó humorista már az első perctől megragadja a közönséget és nem ereszti a figyelmet, akár egy órán át sem. Mivel utána mindenki az élményről és a hallottakról fog csevegni, nyertetek magatoknak egy kis időt a felfrissülésre.

Ugrálóvár és egy kis gyerekesség

eskuvo-classic-ugorj-a-fellegekbe-ugralovar-berles-eskuvore-eskuvoi-kellekek-lanybucsus-kellekek-207-05-770x578.jpgFotó: Ugorj a fellegekbe!

 

Nincs olyan felnőtt, aki ne szeretné egyetlen napra vagy akár csak néhány órára gyereknek érezni magát. Az a bizonyos gyermeki könnyedség, életvidámság és kíváncsiság hamar elvész az emberek életéből, hozd nekik vissza egy nosztalgikus hangulatú ugrálóvár vagy egy rögtönzött kis kalandpark formájában!

Jósnő vagy karikaturista

 

fakedeterminedannashummingbird-small.gif

Lehet, hogy elsőre túlzásnak hangzik jósnőt vagy karikaturistát fogadni egy esküvőre, de az újdonság és váratlanság hatása, na meg a leejtett állak látványa mindenképp megéri a befektetést. Elég csupán egy óra ahhoz, hogy a vendégek olyan élménnyel gazdagodjanak, ami örökre beleég az emlékezetükbe!

Fotósarok vicces kellékekkel

c27d5b5d08fe266113b6044df2d3c78b.jpgFotó: hitched.co.uk

 

Habár a profi esküvői fotós jelenléte elengedhetetlen, egy kis fotósarkot te is berendezhetsz a helyszín egyik szegletében, ahol a régi polaroidokhoz hasonló képeket készítő Instax gépekkel vagy fotókabinban, esetleg szelfitükörrel fotózhatnak a vendégek. És, hogy valóban szórakoztató képek szülessenek, készíttess egyedi képkereteket, mintha csak egy Insta fotó elevenedne meg, vagy gondoskodj elragadó virágfallal és bohókás kellékekkel az extra élményről.

 

…És a vacsora után

 

Egy kis megakadás a buliban a vacsora után is előfordulhat. Miután mindenki degeszre eszi és issza magát, nem meglepő, hogy senkinek sincs kedve megmozdulni, ráadásul mindig van egy kis bénázás azzal kapcsolatban, hogy ki megy ki először a táncparkettre beindítani a bulit…

 

Zenekar

 

7a852d1743781a343b07f8e583c5dbed.jpgFotó: insideweddings.com

 

Ez az érezhető feszengés könnyedén oldható, ha egy zenekar veszi le a vállatokról a terhet. Egy tehetséges banda és egy jó zenei lista parti képes állapotba tudja hozni a kajakómától szenvedő társaságot.

Tipp: Eleinte jöhetnek a lágyabb dalok, amik a beszélgetés tökéletes aláfestői, majd ez menjen át egy pörgősebb, táncra sarkalló irányba, hogy a vendégek elkezdjenek szállingózni a parkettre.

Táncpárbaj

 

wbooo.gif

Amennyiben nem rajongtok a klasszikus esküvős játékokért, szervezhettek egy táncversenyt is, ahol a nézők tapssal és hangos kiabálással döntik el, ki lesz a nyertes. A vendégek jöhetnek csapatban, párban vagy szólóban, a lényeg, hogy egy őrületes show kerekedjen belőle, akár a filmekben. Ha ebben a programban gondolkodsz, fontos, hogy előre jelezd a meghívottaknak, hogy kellően fel tudjanak készülni, kiválaszthassák a zenét és begyakorolhassák a koreográfiát.

Karaoke

c727484cc1742dfd098643425dc3099f.jpgFotó: Pinterest

 

Amikor a buli beindult, és a gyerekek, valamint a leggyengébb láncszemek már lemorzsolódtak, kezdődhet egy fergeteges karaoke buli a legnagyobb hazai és külföldi slágerekkel, amiket minden korosztály jól ismer. Ki tudja, lehet felfedeztek egy csiszolatlan gyémántot a társaságban, vagy csak szimplán könnyesre nevetitek magatokat!

 

És te mivel szórakoztatod majd a vendégeidet az esküvőn?

Sutba dobva a hagyományokat, titokban férjhez ment Beatrix hercegnő – Minden, amit a szűk körű királyi esküvőről tudni lehet

Beatrix hercegnő és vőlegénye, Edoardo Mapelli Mozzi részben a járványhelyzet, részben a család körüli botrányok miatt volt kénytelen halasztani a királyi esküvőn. Az új dátumot illetően ugyan rengeteg találgatás született, de arra valószínűleg senki sem számított, hogy a pár júliusban, szakítva minden megszokott udvari tradícióval, egy titkos esküvőn mondja ki a boldogító igent alig harminc vendég társaságában…

 

A királyi esküvők mindig rendkívüli reflektorfényt kaptak a történelem során, de valahogy Beatrix hercegnőnek ez sem akart megadatni. II. Erzsébet kedvenc unokája ugyanis hosszasan szervezgette a nagy napját, ami vélhetően pontosan akkora felhajtást kapott volna, mint Harry herceg és Meghan Markle vagy Vilmos herceg és Kate Middleton esküvője, de az Epstein botrány és a koronavírus ezt alaposan kettétörte a 31 éves hercegnő számára. S bár Beatrix így is kihozott mindent a nagy napból, kicsit sajnálatra méltó, hogy még a húga, Eugénia is (ahogy mindenki más a királyi családban) kiélvezhette a rivaldafényt és a brit udvartartás üdvrivalgását.

 

Edoardo Mapelli Mozzi egyébként tavaly ősszel jegyezte el Erzsébet királynő unokáját, Beatrix hercegnőt, és szinte azonnal nekiláttak a királyi esküvő szervezésének, amit eredetileg május 29-én, a Szent Jakab Palotában tartottak volna, a szokásos Buckingham Palotában rendezett délutáni fogadással egybekötve. Ezeket a terveket viszont gyökerestől rajzolta át a koronavírus helyzet, ami miatt a pár kénytelen volt halasztani a nagy napon. Sokáig az a teória élt a köztudatban, hogy 2021-ig várni kell az újabb királyi esküvőre, de végtére is július 17-én Windsorban sor került a ceremóniára, amit soha nem látott módon, szűk körben, alig néhány vendég társaságában tartottak meg.

Botrányok az esküvő előtt

 

Ugyan a koronavírus terjedése is közrejátszott Beatrix hercegnő és Edoardo esküvőjének halasztásában, de már a járványhelyzet kihirdetése előtt sem volt feszültségektől mentes a légkör a királyi családnál. A hercegnő apját, András herceget ugyanis erőszakos nemi közösüléssel és szexkereskedelemben való szerepvállalással vádolta meg Virginia Roberts Giuffre, aki egy interjúban beszélt az őt ért megpróbáltatásokról, amit Jeffrey Epstein és annak barátnője, Ghislaine Maxwell, valamint András herceg követett el ellene. Bár II. Erzsébet királynő fia tagadta az őt ért vádakat, a botrány miatt lemondott minden hercegi kötelességéről, így a trónöröklés lehetőségéről is.

 

Titkos királyi esküvő a Windsor-kastélyban

 

Ennek ellenére Beatrix hercegnő úgy tűnik nem akart tovább várni a friggyel, hiszen már júliusban, egy gyorsan megszervezett kis ceremónián kimondta a boldogító igent vőlegényének, az olasz felmenőkkel rendelkező Edoardo Mapelli Mozzi üzletembernek. A Covid-19 terjedése miatt csak a szűk család és néhány igazán közeli barát vett részt a szertartáson, amin felolvasásra került többek között Pál első levele a korinthosziakhoz, valamint a pár két kedvenc műve: Shakespeare 116. szonettje és E E Cummings „I carry your heart with me” című szerzeménye.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Congratulations to HRH Princess Beatrice & Mr Edoardo Mapelli Mozzi! The couple were married in a small private ceremony at the Royal Chapel of All Saints at Royal Lodge. Princess Beatrice & Mr Edoardo Mapelli Mozzi celebrated their wedding with their closest family, including Her Majesty The Queen & The Duke Of Edinburgh. Princess Beatrice wore a vintage dress by Norman Hartnell & The Queen Mary diamond fringe tiara, both belonging to Her Majesty The Queen. The tiara was worn by Her Majesty on her wedding day in 1947. I was so incredibly honoured to photograph their wedding day, a certain milestone of my career. A huge thanks to Gillian Lawtie. #royalwedding #britishvogue #hrhprincessbeatriceofyork #edoardomapellimozzi

Benjamin Wheeler (@benjaminwheeler) által megosztott bejegyzés,

 

Beatrix hercegnő esküvője valódi úttörő a királyi esküvők történelmében

 

Soha a királyi udvarban nem volt még példa arra, hogy egy olyan fontos eseményt, mint egy esküvő teljes titokban bonyolítsanak le. Gondoljunk csak Károly herceg és Diana hercegné, Vilmos herceg és Kate Middleton vagy Harry herceg és Meghan Markle esküvőjére, amit több ezren követtek élőben, és milliók a TV képernyőjén keresztül.

Ezzel szemben Beatrix hercegnő és Edoardo Mapelli Mozzi nagy napján csupán alig harminc vendég vett részt: köztük maga II. Erzsébet királynő, Fülöp herceg, illetve Beatrix hercegnő édesapja, a botrányairól elhíresült András herceg is. A vendégek betartva az előírásokat ügyeltek a távolságtartásra, tekintve, hogy a királynő már bőven a veszélyeztett korosztályba tartozik.

 

„Valami kölcsön, valami régi…” – Ilyen volt a menyasszonyi ruha és a kiegészítő

 

A királyi esküvők megszokott forgatókönyvét ugyan teljesen sutba dobták, a „valami kölcsön, valami régi” babonának nagyon is eleget tettek, már ami a hercegnő megjelenését illette. II. Erzsébet kedvenc unokája ugyanis magától a királynőtől kapta kölcsönbe a menyasszonyi ruhát és az azt tökéletesítő tiarát.

 

A Norman Hartnell tervezte vintage ruhát II. Erzsébet még 1962-ben viselte az Arábiai Lawrence című film premierjén, melyet az esküvőre Angela Kelly, a királynő öltöztetője alakított át mesés menyasszonyi ruhává. Az elefántcsontszín darab puffos organza ujjakat kapott, mely így még bájosabb összképet festett, különösen a királynő tiarájával kiegészülve, amit II. Erzsébet 1947-ben, a saját esküvőjén már megmutatott a nagyközönségnek. A hírek szerint a királynő az utóbbi években már kifejezetten unokája esküvőjére tartogatta ezt a kiegészítőt, mely impozáns gyűjteményének egyik legféltettebb darabja is egyben.

 

 

A szigorú udvari szabályok fellazulnak?!

 

Köztudott, hogy a királyi udvarban szigorú etikettet és komoly szabályrendszert kell betartani, de úgy tűnik, mintha ezek a merev regulák az utóbbi időben igencsak lazulnának. Sokan már Meghan Markle hercegnévé válásával sem értettek egyet, hiszen az egykor színésznőként dolgozó Meghan korábban már volt házas, sőt afroamerikai származása is zavaró tényezőként számított.

Beatrix hercegnő pedig ezzel a házasságával azonnal mostohaanyává is avanzsált, hiszen Edoardonak már van egy négyéves kisfia az előző barátnőjétől.

 

Az már biztos, hogy mostanában elég sötét felhők gyülekeztek a királyi család feje fölött, amire lehet, hogy a hamarosan megjelenő Harry herceg és Meghan Markle nagy „szabadulását” bemutató Omid Scobi és Carolyn Durand jegyezte „A szabadság nyomában. Harry és Meghan – egy modern királyi család” című könyv még rátesz egy lapáttal.

 

Te mit gondolsz, jó döntés volt Beatrix hercegnő részéről a szűk körű esküvő vagy inkább várnia kellett volna?

süti beállítások módosítása