Álomesküvő a Dunán: A Nyerő páros kihívásai után Kovács Dóri és Tokár Tomi már az esküvőre koncentrál

2018. november 20. - AliceEC

Az indiánnyár utolsó napsugarai tükröződtek a Dunán, amikor egy motorcsónak stílusosan megtörte a szelíd habok békés csöndjét. Kétségtelenül izgalmas év volt ez utasai számára, hiszen Kovács Dóri és Tokár Tomi idén jegyezte el egymást, majd lehetőséget kaptak, hogy egy párként a Nyerő párosban bizonyítsanak, most pedig már a nagy napjukra készülnek. Esküvő előtti főpróbájuk kulisszatitkait elhoztam nektek is!

,, … Nekem minden tetszik, ami víz, kilátás és egy kicsit különlegesebb helyszín.” – mondta Tokár Tomi, ahogy motorcsónakjukkal megérkeztek a Dunán ringatózó impozáns rendezvényhajó fedélzetére. Odakint már hűvös szelek fújnak, és a nap gyenge sugarai már jelzik a nyár elmúltát; Tomi és Dóri viszont hősiesen állja az időjárás kihívásait, miközben elkészülnek az első fényképek.

_k007724.jpg

A Fókusz műsorvezetője és a Chloe from the Woods vloggere közel három éve ismerkedett meg egymással az interneten, és kapcsolatuk azóta is rendkívül kiegyensúlyozott, sőt idén tavasszal még a lánykérésre is sor került egy szervezett, amerikai körút során.

,,A Grand Canyon naplementéje volt az a helyszín és időpont, amikor azt gondoltam, itt a pillanat, hogy megkérdezzem, amit meg kell egyszer kérdezni.” – emlékszik vissza a műsorvezető az eljegyzésre. Dóri természetesen igennel felelt és azóta is gőzerővel a nagy nap megszervezésére koncentrál.

_k007694.jpg

,,Inkább egy tündérmesét képzeltem el valós esküvő helyett, ezt kell most egy kicsit reálisabb formába öntenem.” – meséli Dóri az esküvőszervezés kihívásairól, miközben szebbnél-szebb csipkés menyasszonyi ruhákat próbál. A párnak ugyan vannak már konkrét elképzeléseik, a fotózás mégis egyfajta inspiráció szerzésként is szolgál. Elképzelt ceremóniájukon a rusztikus stílusjegy keveredtek mesterien a modern elemekkel. Dekorációjukban naturális papírok, kalligráf írásmód és rézzel futtatott dekortárgyak tűntek ki a bohéman kötött virágok és emeletes torták közül.

_k007671.jpg

_k007765.jpg

Nem csak az esküvőszervezés az, ami mostanában kihívás elé állítja a jegyeseket. Az RTL Klub nagysikerű Nyerő páros című valóságshowjában nyolc másik sztárpárral együtt volt lehetőségük bizonyítani rátermettségüket, bátorságukat, és egymás iránt érzett szerelmüket.

,,Ilyenkor új oldalát mutatja az ember. Dóriról kiderült, hogy sokkal erősebb, bevállalósabb és keményebb, mint bárki gondolta volna.” – Dóri egyetértően bólogat Tomi szavaira; mindketten úgy gondolják, hogy a megmérettetés még közelebb hozta őket egymáshoz.

_k007608.jpgFotók: Köő Adrien

 

Balansz a munka és a magánélet között

Dóri és Tomi egy sajátos trükkel igyekszik kiküszöbölni, hogy a rengeteg munka ne menjen a kapcsolatuk rovására. A Fókusz mellett Tominak saját gyártó cége van, mely alapvetően reklámokat/videókat készít; Dóri eközben influencerként készít tartalmakat saját csatornájára és közösségi felületeire. Nem csoda, hogy ennyi teendő mellett kellett valamiféle rendszert vinniük kapcsolatukba.

,,Nekünk minden héten van randinapunk, amit mindig betartunk, és csak egymással foglalkozunk” – árulta el Dóri a kapcsolatuk titkát.

Nézd meg Dóri és Tomi esküvői főpróbájának videóját!

Pure minimalism – Carolina Herrera 2019-es menyasszonyi ruha kollekciója a modern nők erejét hangsúlyozza

A modern menyasszonyok inspirálta 2019-es tavaszi Carolina Herrera Bridal menyasszonyi ruha kollekció a hagyományokat a szabályok hajlításával érinti. A kreatív igazgatói székbe újonnan beült Wes Gordon első esküvői munkája tökéletesen tiszteletben tartja a divatház hagyományait, miközben mégis más perspektívából mutatja be egy sallangoktól mentes, magabiztos nő arcát.

 

A modern világ kihívások elé állítja a nőket. Megköveteli, hogy egyensúlyra leljenek a magánéletet és a munkát elválasztó vékony tükörjégen. Egyszerre bírjanak a régi családi értékek szeretetével, de ne riadjanak meg a maszkulin feladatoktól sem. Legyenek gyöngédek, de ugyanakkor erősek, legyenek határozottak, de tudják, mikor kell megálljt parancsolni. Szórakoztassanak, bűvöljenek el, miközben szépségükön a legnagyobb mélységekben sem eshet csorba. Ezek a modern nők megérdemlik, hogy piedesztálra emeljük őket, megérdemlik, hogy olyan menyasszonyi ruhában mehessenek férjhez, ami egyéniségüket, nőiességüket és magabiztosságukat tükrözi.

12_chny_bridal_s1921n713sfa_harlow_uncropped.jpg

Wes Gordon a Carolina Herrera divatház kreatív igazgatója a modern nőket tekinti múzsájának, és olyan kollekciót álmodott meg számukra a Carolina Herrera Spring 2019 formájában, melyben a tradíciók és a jelenkori minimalizmus fonala szövődik egymásba.

1_chny_bridal_s1921n700lpj_hayden.jpg

10_chny_bridal_s1921e706sfo_hudson.jpg

,,A Herrera menyasszony számomra egyet jelent egy tiszta, minimalista ruhával, amelyhez valamilyen különleges dolog van hozzá adva: legyen az szalag, hímzés vagy fátyol…” – nyilatkozta korábban a tervező.

2_chny_bridal_s1921e300sga_s1921n200sct_halstead.jpg

Gordont - elmondása szerint - a Philadelphiai történet ihlette: az elbűvölő Katharine Hepburn könnyed selyem organzába bújtatott nőiessége késztette továbbgondolásra. A filmben feltűnő szövetek, hímzések és díszítések megjelennek a tavaszi kollekcióban is, olykor ötvözve a Grace Kelly fantáziával rendelkező női csipkék szegély nélküli szalagjával és a modern minimalizmus elemeivel. 

8_chny_bridal_s1921n502smo_harley.jpg

A célként kitűzött ready-to-wear vonalhoz való csatlakozás a színeken keresztül ment végbe. A valami régi, valami új, valami kölcsönzött és valami kék hagyományát újragondolva, a divatház megteremtette a valami sárga, valami kézzel festett, és valami gyöngyház gombokkal díszített fogalmát. A kreatív igazgató véleménye, hogy a menyasszonyok szeretik a gyönyörű esküvő romantikáját, és szeretik az ehhez kapcsolódó hagyományokat, de egyúttal a saját útjukat járva saját szabályokat alkotnak.  

5_chny_bridal_s1921n717mik_hunter.jpg

11_chny_bridal_s1921n714mik_heather.jpg

15_chny_bridal_s1921e501dfg_hildie.jpg

Mindenkinek megvan a története, amely a Carolina Herrera New York-i házában kezdődik. 

A Carolina Herrera ruha mindig a koncepció kitalálásával és a skicceléssel kezdődik. A New York-i atelierekben a mintaalkotók ezután gondosan kidolgozzák a varrásokat és mintázatokat, majd megtörténik a textíliák préselése. A szövetvágó vágja el a szövetet. A finom részleteket, például a hímzést, még több figyelem övezi, mivel a formatervezést a házon belüli hímző tervező készíti, majd kézzel gyöngyözi Indiában. A Carolina Herrera menyasszonyi kollekció gondos és figyelemre méltó részletességgel játszó és romantikus, A-vonalbeli sziluetteket, modern overallokat, ejtett vállú letisztult fazonokat és határozott kivágásokat kínál a menyasszonynak, akik készen állnak arra, hogy a saját szabályaik szerint vonuljanak az oltár elé.

9_chny_bridal_s1921n800dfg_hansel.jpg

17_chny_bridal_s1921n702pfc_harrison.jpg

Fotók: Carolina Herrera PR

 

Te melyik Carolina Herrera ruhában mondanád ki a boldogító igent?

Kisgyerekek az esküvőn – Pro –kontra és a feladatok, amiket nyugodt szívvel rájuk bízhatsz

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond?! Akár egyetértesz ezzel a gondolattal, akár ellenzed, abban valószínű egy pillanatra sem kételkedsz, hogy a gyerekek jelenléte az esküvőn rendkívüli figyelmet és szervezést igényel. Az esküvő teljes dekorációját, tematikáját, berendezését, hangulatát és szórakoztatási alternatíváit is megváltoztathatja a gyerekek jelenléte. Most összegyűjtöttem miért jó és miért nem, ha a legkisebbek is kapnak meghívót, illetve hogyan tehetsz bababaráttá egy esküvőt.

Ahhoz, hogy a vendégek előre tudjanak gondolkodni, már a meghívók átadásakor szögezd le, hogy az esküvőd felnőtt vagy bababarát-e. Ha nem szeretnéd, hogy gyerekzsivajtól hangos ceremóniád legyen, ne engedd magad eltántorítani az elképzeléseidtől! Biztosan lesznek olyan rokonok és barátok, akik azzal érvelnek majd, hogy akkor ők sem mennek, vagy ígérik csendben lesz a gyerek, csak hagy vihessék magukkal, mert a nagyszülők és a bébiszitter sem ér rá azon a napon. Hidd el, azok, akik nagyon szeretnének veletek ünnepelni meg tudják oldani a néhány órás gyermekfelügyeletet!

Tudtad? Vasvári Vivien esküvőjén nem vehettek részt gyerekek. A Nyerő páros győztese már a meghívó átadásakor kijelentette, hogy Ariana-n és Edwardon kívül nem lehet kiskorú sem a szertartáson, sem a lagziban. Az indok az volt, hogy gyerekek jelenlétében nem tudnak felszabadultan szórakozni a szülők; vagy a gyermek felügyelete köti le a figyelmüket vagy korán haza kell indulniuk.

img_5893.jpg

Fotó: DuplaExpo/Tres Chic Bridalwear/Rosary&Angel

 

KONTRA

  • Ha nincs szerencséd sírás, motoszkálás, hangos gügyögés adja majd a szertartás aláfestését.
  • A dekorációdból mellőznöd kell az apró elemeket és a törékeny tárgyakat.
  • A kisgyerekes vendégek valószínű, már a vacsora után hazamennek.
  • Feszélyezettebb rokonok és barátok.
  • Fel-alá rohangáló szülők, akik lépten-nyomon követik gyermeküket, nehogy rosszat csináljon.
  • Gyermekfelügyelet plusz költsége.

_bbm5819.jpg

Fotó: Bergics Balázs/Ruha: Ági Szalon

 

PRO

  • A legcukibb segítők: sziromszóró kislányok és gyűrűhordó kisfiúk.
  • Kis koszorúslányok, akik mindenben segítenek.
  • Ahol gyerekek vannak, ott garantált a nevetés.
  • Nektek lesznek a legcukibb esküvői képeitek.
  • A szülőket némi megnyugvással tölti el, ha szemmel tarthatják a gyereküket, és nem azon aggódnak mi történik otthon a nagymama vagy a bébiszitter felügyelete alatt.

Nem mered megmondani a vendégeknek, hogy gyerekek nélkül érkezzenek? Vagy szimplán nem zavar, sőt szívesen látod a legkisebbeket is a nagy napodon? Ma már olyan szuper alternatív megoldások is rendelkezésedre állnak, ami a ti és a gyerekek napját is bearanyozzák majd!

Egy kisgyerek jelenléte nem feltétlenül jelenti azt, hogy nyolc órakor abba kell hagynotok a mulatozást. Szintén a meghívókhoz csatolhatod a programok listáját és időpontjait, így az esti órákra, mikor a gyerekek már elfáradnak és pihenni mennek, nyugodtan belekezdhettek a féktelen ünneplésbe.
img_5733.jpg

Fotó: DuplaExpo/Rosary&Angel

 

# Alternatíva 1 – Gyerekasztal

Ha nem egészen pici babáról van szó, nyugodtan csinálhattok egy külön gyerekasztalt. Az óvodás korú gyerekek már tudnak önállóan étkezni és hamar megtalálják egymással a közös hangot is. Csupán arra kell figyelned, hogy egy asztalnál nagyjából azonos korosztály foglaljon helyet!

#Alternatíva 2 – Játszósarok

Számos kifejezetten erre a célra szakosodott cég létezik, akik különböző játékokkal, foglalkozásokkal, könyvekkel, plüssökkel és természetesen kiváló szakemberekkel érkeznek az esküvőre, és mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek jól szórakozzanak.

#Alternatíva 3 – Vendégszoba/vendégház

Nem szeretnéd, hogy a gyerekes szülők idő előtt távozzanak? A helyszínen biztosíts alvási lehetőséget a kicsiknek, így a felnőttek nyugodtan ünnepelhetnek hajnalig!

img_5982.jpg

Fotó: DuplaExpo/Rosary&Angel

 

#Alternatíva 4 – Apró feladatok, aminek örülni fognak

A gyerekeket büszkeséggel tölti el, ha felnőttes dolgokat bíznak rájuk. A kislányokat nyugodtan felkérheted sziromszórásra, vagy akár koszorúslánynak is. A kisfiúk pedig nagyon komolyan tudják venni a gyűrűhordó szerepet.

FONTOS! Ne hagyj szem előtt éles tárgyakat, apró díszítőelemeket, vagy magas feszültségű eszközöket, ezek ugyanis mind balesetet okozhatnak!

A királylányostól a rockerig: Sztárok menyasszonyi ruhában, ahogy még nem láthattad őket

A menyasszonyi ruhában a rockos vonal éppúgy lehet elegáns, mint egy bohém vagy hercegnős fazon. Ennek bizonyításaként egy csokorba gyűjtöttük a legkülönfélébb stílusban készült darabokat, amiket a hazai sztárok segítségével mutatunk be nektek.

 

A királylányos

menyasszonyi-ruha-stilushoz-eskuvo-classic-weisz-fanni-hercegnos-menyasszonyi-ruha.jpg

Fotó: Vamos Wedding Photography/ La Tulipe Blanche

 

A királylány gének már gyerekkorod óta benned vannak? Imádod a nőies, de ugyanakkor egyfajta kislányos bájt sugárzó ruhákat és nem riadsz vissza még egy korona viselésétől sem? A mindig bájos Weisz Fanni is rajong a hercegnős, habos-babos fazonokért, amik kiemelik törékeny vonásait. A hófehér és pasztell színskálán mozgó nagyszoknyás csipke és tüll darabok hosszú uszállyal, hercegnős díszítéssel válnak igazán fejedelmivé.

A glamour-os

menyasszonyi-ruha-stilushoz-eskuvo-classic-tucsi-glam-menyasszonyi-ruha.jpg

Fotó: Köő Adrien/ HALASZEVA Collection

 

Szereted a reflektorfényt és szívesen fürdőzöl a rád szegeződő szempárok elismerő pillantásában? Rafinált részletek és nagystílű kiegészítők illenek hozzád, hiszen a véredben van a Hollywoodi ragyogás, akárcsak Tücsinek. Az újabban vloggerként is tevékenykedő modell hamarosan oltár elé áll vőlegényével, Sofron Istvánnal, és mi leginkább egy aszimmetrikus menyasszonyi ruhában tudjuk őt elképzelni, mely a tüll és a szatén játékos találkozásából született, ötvözve a finom nőiességet és a glamour-os csillogást.

A bohó

menyasszonyi-ruha-stilushoz-eskuvo-classic-viszkok-fruzsi-boho-menyasszonyi-ruha.jpg

Fotó: Panamy Photo/ KLOÉ

 

Megjelenésedben mindig a természetességre és a visszafogottságra törekszel? Esküvődet is leginkább egy hangulatos levendulamezőn vagy virágos réten tudod elképzelni, szűk családi körben, meghitt pillanatokat átélve? A naturalizmus kiváló képviselője a hazai vlogger/blogger szféra vezető alakja, Viszkok Fruzsi, akinek mi elsősorban egy könnyed, egyszerű vonalvezetésű menyasszonyi ruhát választanánk, mely jelen esetben prémium minőségű csipkék gazdag felhasználásával kapott szembetűnő, bohém fűszerezést.

A vagány

menyasszonyi-ruha-stilushoz-eskuvo-classic-toth-gabi-rock-02.png

Fotó: Kasza Tibi/ Makány Márta

 

Belevaló, szemtelenül laza, a társaság mozgatórugója, aki nem fél szembemenni az elvárásokkal és a tradíciókkal? Ha magadra ismertél, akkor minden bizonnyal azonosulni tudsz a vagány énekesnő, Tóth Gabi menyasszonyi stílusával. A személyiséged részeként kialakított öltözködésbeli stílusjegyeidet az esküvőn sem kell magad mögött hagynod, így nyugodtan hangsúlyozhatod a nagy napodon is rebellis éned. A csipke és az organza kiváló kontrasztja során az egyébként romantikus anyagok rendkívül dögössé és extravagánssá válnak. Sőt egy kis feketével még egyedibb lesz az összhatás!

A modern

menyasszonyi-ruha-stilushoz-eskuvo-classic-horvath-eva-menyasszonyi-ruha.jpg

Fotó: Tyukodi László/ Csikós Anikó

 

Letisztult, kifinomult és nőies vonalak jellemeznek? Esküvőd során se hajszold a feltűnést! A részletek legyenek visszafogottak, a színek a fehér, kék és fémes árnyalatok romantikus ölelésében merüljenek ki a modern és minimalista összhatás érdekében! Horváth Éva stílusát a hétköznapokban is a tiszta elegancia és a feminin megjelenés jellemzi, így nagy napján egy rendkívül divatos, overskirttel kivitelezett overállban tudjuk őt elképzelni, ami a különleges ízlésű arák egyik kedvenc választása lesz 2019-ben is.

A klasszikus

menyasszonyi-ruha-stilushoz-eskuvo-classic-viczian-viktoria-klasszikus-menyasszonyi-ruha.jpg

Fotó: Dupla Expo/ Tres Chich Bridalwear

 

Esküvődet a könnyed elegancia és tradíciók bűvkörében képzeled? Habár a 2017-es év Miss Earth Hungary díját elnyert Viczián Viktória még távol áll a házasságtól, egy klasszikus darabra biztosan nem tudna nemet mondani. A gyöngyhímzések, lágy csipkék és organzák A-vonalú, nagyszoknyás és ejtett vállú szabásvonallal kelnek életre viselőjén.

A vintage

menyasszonyi-ruha-stilushoz-eskuvo-classic-stohl-luca-menyasszonyi-ruha.jpg

Fotó: Veronika Horváth Photography/ BALINTSARA BRIDALWEAR

 

Kicsit bohém, különc stílus jellemez és vonzódsz a régebbi korok designjához? A vintage stílus mára egy olyan ikonná nőtte ki magát, mely nem csak lakberendezőket és esküvőszervezőket, hanem menyasszonyi ruhatervezőket is megihlet. Stohl Luca tudatosan kerüli a magánéletét érintő feltűnést, de ha egyszer oltár elé áll, mi biztosak vagyunk benne, hogy egy csipkében gazdag vintage fazonra esne a választása.

Az alternatív

menyasszonyi-ruha-stilushoz-eskuvo-classic-koller-virag-baratok-kozt-alternativ-menyasszonyi-ruha.jpg

Fotó: David Kis Photography/ KE Fashion

 

Elrugaszkodnál a hagyományoktól, de egy kicsit mégis maradnál a konzervatív irányzatok mellett? Ez esetben a színes menyasszonyi ruhákat ajánljuk figyelmedbe. Koller Virágot egész kislányként ismerte meg a nagyközönség, és bár még mindig szemtelenül fiatal, nőiességét már szívesen hangsúlyozza. Ezt a kettősséget menyasszonyi ruháján csipkével, díszített tüllel, és egy különc színválasztással szimbolizáltuk.

Hozzád melyik stílus áll a legközelebb?

Esküvői főpróba testközelből: Tücsi és Sofron István esküvői fotózásán jártunk

Tücsi és Sofi hamarosan kimondja a boldogító igent, s mint egy főpróbaként a Balaton partján próbálták ki milyen lesz néhány hónap múlva örök hűséget fogadni. Szerelmes pillantásokból, nevetésből és szebbnél-szebb ruhákból most sem volt hiány az EC fotózásán.

 ,,Közhelynek tűnhet, de ahogy a mondás tartja, jókor, jó időben, megfelelő helyen hozott össze minket a sors…”meséli Tücsi, miközben izgatottan bújik bele az előre, gondosan kiválasztott menyasszonyi ruhák egyikébe. Tücsi és a jégkorongozó körökben csak Sofiként emlegetett Sofron István néhány évvel ezelőtt éppen a Balaton partján talált egymásra.

A pár közös kalandként megjárta már Amerikát, s rendíthetetlen szerelmük megpecsételésekén tavaly ősszel a Budai-várban a lánykérésre is sor került. S bár az eredeti tervek szerint Horvátország lett volna a nagy kérdés helyszíne, a pozitív válasz így sem maradt el…

eskuvo-classic-tucsi-sofi-eskuvo-menyasszonyi-ruha-alice-blog-01.jpg

,,Lélekben sokat készültem erre az estére, nekem is hatalmas mérföldkő volt. Főleg, amikor azt mondta, hogy hozzám jönne feleségül.”árulta el érzéseit a lánykéréssel kapcsolatban a hokis.

Tücsi modell múltjára való tekintettel rutinosan mozog menyasszonyi ruhában, de ez az első alkalom, hogy Sofi vőlegényként pózol mellette. A levegő szikrázik. Érezhető az a feltétel nélküli szerelem és szenvedély, ami miatt kapcsolatuk a mai napig kiegyensúlyozottan működik.

,,Elképesztően jól ismerjük egymást. Egy mozdulatból, egy szóból tudjuk, mit akar a másik. Ki se kell mondanunk. Szerencsére sok időt tudunk egymással tölteni, ami óriási adomány.”lelkendezett Tücsi, miközben egyetlen pillanatra sem engedte el vőlegénye kezét.

eskuvo-classic-tucsi-sofi-eskuvo-menyasszonyi-ruha-alice-blog-02.jpg

A pár elkészült; villannak a kamerák megörökítve egy közelgő esküvő főpróbáját. A szerelmesen csillogó szempárok tükrében őszinte mosoly húzódik.

,,Tücsi mindig gyönyörű, reggel és este is. Ő életem legcsodálatosabb ajándéka.”hangzik el a vallomás, miközben Tücsi újabb menyasszonyi ruhát próbál. Saját esküvőjüket szintén itt, a magyar tenger ölelésében képzelik. A szervezés ugyan már javában zajlik, egy-két inspirációt még mindig ellesnek a fotózás ideje alatt.

,,Öt öltönyt próbálhattam fel, és akadt köztük olyan, amit az esküvőnkön is el tudnék képzelni magamon.”konstatálta Sofi a hosszúra nyúlt fotózás végén.

Tücsi és Sofi esküvői főpróbáját teljes egészében megtekintheted az Esküvő Classic Magazin új számában! Less bele a tartalomba!