Alice's Wedding World

Koszorúslány dilemma – Így mondhatsz nemet a felkérésre, ha nem érzed magadénak a feladatot

2018. július 30. - AliceEC

A koszorúslány szerepkör nagy megtiszteltetés, de egyben rengeteg feladattal jár együtt. Csak úgy fogadd el a felkérést, hogy készen állsz arra, hogy ez egy több hónapon át zajló, sokszor stresszes utazás lesz, ahol meg kell birkóznod az olykor-olykor előbújó menyasszörnnyel, a többi koszorúslánnyal, és néha saját magad tűrőképességével is.

 

eskuvo-classic-koszoruslany-higy-mondj-nemet-01.jpg

Koszorúslányok – még ha a szó mai értelemben vett jelentését nem is ismerve- már ősidők óta oszlopos tagjai az esküvőknek. Az ókorban az ő feladatuk volt, hogy megóvják a menyasszonyt az ártó szellemektől és energiáktól. Éppen ezért öltöztek ők is hófehérbe, hogy ezzel összezavarják az arára leselkedő negatív spirituális erőket. A XX. századra, amikor a kiforrott hagyományok és tradíciók mély gyökeret vetettek a társadalomban, szinte evidencia volt, hogy a koszorúslányok, a menyasszony vagy a vőlegény hajadon rokonai közül kerüljenek ki, kiknek az ara előtt felvonulva lehetőségük nyílt a figyelem fókuszába kerülve párt találni maguknak. Jelentős változásokat a XXI. század hozott. A kétezres évektől kezdve szinte minden koszorúslányokat érintő kérdés a menyasszony elképzelésein és döntési szabadságán múlik. Az arán áll, hogy kiket kér fel segítőinek, milyen ruhában szeretné látni választottait, és kire milyen feladatokat bíz.

Nemrég engem is megtaláltak ezzel a tiszteletre méltó feladattal, s talán életem egyik legkellemetlenebb pillanata volt, amikor idő híján nemet kellett mondanom a felkérésre. Akárhányszor találkoztam a barátnőmmel, görcsbe rándult a gyomrom, nehogy szóba hozza az esküvőt és a koszorúslány témát. Az elkerülhetetlen vég viszont kíméletlenül lecsapott, és kimondtam, amit sokan nem mernek (még ha titkon szeretnének is): ,, Nem tudom vállalni a koszorúslány szerepet.” A menyasszony arcára kiülő kezdeti döbbenetet viszont hamar felváltotta az együttérzés és őszinte mosoly, ami után tudtam, - mindkettőnkkel jót tettem, hogy nem mondtam igent olyasmire, amit nem tudnék teljes gőzzel elvégezni.

eskuvo-classic-koszoruslany-higy-mondj-nemet-02.jpg

Feladatok, amikre számítanod kell, ha elfogadod a felkérést:

  • Lánybúcsú megszervezése
  • Lelki vigasz nyújtása
  • Segíteni a menyasszonyt a ruha, csokor és ékszerek kiválasztásában
  • Segédkezés az esküvői előkészületekben
  • A helyszínen fogadni és eligazítani a vendégeket
  • A menyasszony szükségleteinek kielégítése pl: sminkigazítás, ruhaigazítás, frizuraigazítás, átöltözés, segédkezés a mosdóban
  • Felsorakozni a csokordobásnál
  • Táncra buzdítani az egybegyűlteket
  • Amennyiben a menyasszony kéri a nászút megszervezése
  • DIY – projektekben való részvétel

Ha a feladatok listája sem riasztott vissza, akkor valószínű, kitűnő koszorúslánya leszel majd barátnődnek/testvérednek és természetesen igent kell mondanod! Ha viszont az ellenkezőjét érzed, és alapjaiban sem a kedved, sem az időd nem engedi a koszorúslánykodást, udvariasan utasítsd vissza a felkérését. Inkább mondj nemet már az elején, mintsem később hozd magadat és a menyasszonyt is emiatt kellemetlen helyzetbe!

eskuvo-classic-koszoruslany-higy-mondj-nemet-04.jpg

Így mondj nemet a koszorúslány felkérésre:

  1. A legegyenesebb és legmegbocsájthatóbb módja az elutasításnak, ha az őszintét mondod. Túl sok egyéb elfoglaltságod van? A munka miatt nincs rá időd? Az anyagiak nem engedik? Vagy egyszerűen alkalmatlan vagy a csapatmunkára? Bármelyik is legyen a kifogásod, kérj megértést a menyasszonytól, és biztosítsd róla, hogy bármikor felhívhat, ha valami nyomasztaná az esküvőszervezés kapcsán.
  2. A közvetlenebb okok esetén, amikor titkon nem kedveled valamelyik másik koszorúslányt, nem érdemes éppen most kiteregetned a szennyest. Ilyenkor célszerű inkább apró kifogást keresni, melynek akár az egyes pont alatt felsoroltak is eleget tudnak tenni.
  3. Ebben az esetben a ,, nincs kedvem hozzá” nemes egyszerűsége sem állja meg a helyét. Még ha így is gondolod, ne bántsd meg a menyasszonyt, hanem hivatkozz egyéb elfoglaltságokra, melynek tükrében nem tudnál úgy foglalkozni a menyasszonnyal, ahogy az elvárható lenne egy koszorúslánytól.

Bárhogy is dönts, koszorúslányként fontos, hogy a menyasszony érdekeit tartsd a szemed előtt, még ha ez olykor ellentmondásos is a te elképzeléseiddel. Az esküvő előtti koszorúslány balhék csak az őrült amerikai vígjátékokban mutatnak jól, a való életben már közel sem…

Fotó: pinterest

A bejegyzés trackback címe:

https://alicesweddingworld.blog.hu/api/trackback/id/tr5314149995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kommentes nikk 2018.07.31. 16:56:01

Melyik univerzumban feladata a koszorúslánynak a nászút (!!!!) megszervezése? Vagy ez megint valami amerikai cikk forrásmegjelölés nélküli fordítása, ami tartalmilag köszönőviszonyban sincs a magyar viszonyokkal?

kommentes nikk 2018.07.31. 16:56:58

Ja jó, közben észrevettem, hogy ez valami esküvői magazin reklámblogja, akkor már értem.

Brained 2018.07.31. 17:00:37

Egyáltalán mi szükség van lakodalomra?
süti beállítások módosítása