A modellek csillogásán túl…

Ezeket az előítéleteket vetkőztem le az EC fotózásán

2017. január 25. - Alices Wedding World

Elmúltak az ünnepek. Megvolt a nagy karácsonyi zabbantás - egészen a töltött káposztától nagyanyám (térde) kalácsáig, (tudom, vicces vagyok… SE!)-, sőt már a szilveszteri „most-utoljára-iszom-jövőre- egy-cseppet-sem” teljes hangoveren is túlestem, mindenesetre azért be kell, hogy valljam, ezekben a napokban próbálom kerülni a mérleget, a tükröt, de még a régi ruháimat is.

Bár soha nem voltak súlyproblémáim (lehet utálni, de majd egyszer mesélek arról, milyen rossz nagyon vékonynak lenni), mindig kedvetlenül nézem ilyen tájt az instagramos szuperlányokat, akik egy szál bugyiban, mesteri sminkben, hibátlan külsővel pózolnak a tökéletesen megkomponált, fehér, ikeás bútorokkal teli szobájukban, aminek a sarkában még egy olyan kis tudjátok, izé, táskáskutya is boldogan mosolyog.

 

Noha tisztában vagyok vele, hogy ezek a képek teljesen megtervezettek, (mi több, a csajok valószínűleg másfél óráig keresik a tökéletes beállást) azért én gondolatban, minden lelkiismeret furdalás nélkül küldöm őket melegebb éghajlatra. Aztán amikor lemegyek mackóban néhány 15 forintos zsemléért a sarki boltba, még pluszban arcon csap egy csomó újság is, amikben szebbnél szebb modellek vigyorognak vissza rám.

Ilyenkor esik gondolkodóba az ember lánya: Hogyan lesz az a’ la natur lánykából hibátlan fotómodell, akit annyira ki nem állhatok?

OKÉ, adott a kérdés, derítsük ki, mi is rejtőzik a háttérben! 

Soha nem nyerek tombolán és soha nem érem el a zöldet a zebránál, most viszont egészen biztosan ki merem jelenteni, hogy szerencsés vagyok, hiszen nemrég rálátást nyerhettem egy igazi, nagybetűs MAGAZINFOTÓZÁSRA. Bizony, egy olyanra, ami miatt izgultam, ami miatt féltem, és ami miatt most mégis szerencsésnek mondhatom magam, hiszen általa végre fény derült az igazságra. Nem is akárhova somfordáltam be: az Esküvő Classic magazin januári számának egyik belső anyagának fotózását nézhettem meg az első pillanatától az utolsóig. És hogy milyen volt? 

Kezdjük ott, hogy egy rettentően puccos elegáns helyszínre, a Prestige Hotelbe kellett sietnem, ami ha igaz a szóbeszéd, megnyerte az év hotelének címét is, hoppácska! A megérkezésem viccesre sikeredett, ugyanis kiderült, hogy aki mellett a bejáratnál elviharoztam, az a londiner volt (igen, akit még csak filmekben láttam) nagy léptékben sietett utánam,- nyilvánvalóan nem illettem bele a környezetbe – hogy kisegíthessen. Miután utamra indított egy meseszépen berendezett, gyönyörű, rózsaszín dekorációval felékszerezett szobában találtam magam, ahol egy csomó ember nyüzsgött egyszerre. Na, de ezt majd csak később részletezem.

A háttérmunkálatok egy másik szobában folytak, ahol egy stylist, egy fodrász, egy sminkes, egy fotós, egy videós meg ki tudja még ki volt ott. De most komolyan. Csak onnan tudtam, ki a modell, hogy éppen ült egy magas székben és göndörítették a haját. Persze valahol ott tevékenykedett a ruhák tervezője is, na meg az egyik ember a kettőből, akit ismertem, a lap igazgatója, Kriszti, ja és persze Emese is, a fotóasszisztens. Mondanom sem kell, bekapcsolt a pánikgomb, ennyi ember, úristen, mi lesz itt velem.

2_1.jpg

Fel-alá járkált mindenki, én próbáltam egybeolvadni a fallal, aztán megláttam azt az asztalkát, ahol a sminkcuccok hevertek. OMG! Sminkimádatom itt utat tört magának, muszáj volt lefotóznom!

1_1.jpg

Aztán ahogyan a pánikgombom megsemmisülni látszott, végre tisztán láttam. Addigra a modell, Nagy Réka sminkje és haja készen volt, már fel is öltöztették egy varázslatos menyasszonyi ruhába és valamennyien vonultunk át vele (mint a lagziban) a rózsaszín álomszobába. És akkor itt álljunk meg egy pillanatra!

A szoba ahova érkeztünk és ahova először betoppantam, olyan volt, mint az álom. A rózsaszín dominált mindenhol, meseszép virágdobozok, ezüstszínű gyertyatartók és egy tündéri béka volt az, ami igazán rabul ejtette a szívemet. Ó, el ne felejtsem, a torták is annyira gusztán néztek ki, hogy a fotóstól megkérdeztem, vajon a nap végén kapunk-e belőle egy-egy szeletet. Én nem tudtam - de akkor most felvilágosítanék mindenkit, aki olyan tudatlan, mint én-, hogy műtortákat használnak a fotózásokon. (Dörzsöljünk el együtt egy könnycseppet!)

3_1.jpg

4_1.jpg

5_1.jpg

6_1.jpg

A munka során kisebb fennakadásokba ütköztünk. A modell nem volt megelégedve a hajával, ezért egyszerre tízen próbáltuk megoldani a problémát. Addig persze állt a fotózás, hiszen úgy nem lehet fotózni, hogy a modell nem érzi jól magát a bőrében. Aztán játszani kellett a fényekkel és persze meg kellett találni a megfelelő helyeket is.

7_2.jpg

8.jpg

9.jpg

A fotókkal nem voltak gondok, itt szeretném jelezni, ilyen profi pózokat, amit a modelltől láttam, még életemben nem sasoltam, a fotósnak szinte semmi instrukciót nem kellett adnia. Minden sorozat után jöhetett a sminkigazítás, frizura- és ruhaváltás. És ezt újra és újra és újra. Mindenkinek meg volt a maga dolga –velem ellentétben-, ezért sikerült haladni a dolgokkal. Természetesen jött az újabb modell, nem más, mint Czippán Anett, aki szintén átesett azon a rögös úton, mint Réka. Smink, haj, ruha, smink, haj, ruha. HUH!

10.jpg

12.jpg

11.jpg

És hogy mi volt a legmeglepőbb? 

A lányok és a kollegák egytől egyig profik voltak, ám ami a legfontosabb, hogy emberiek. Nagyon kedves és közvetlen volt mindenki, a fotózás egyáltalán nem volt mesterkélt, sőt! a legjobb képek akkor készültek igazán, amikor önfeledten nevetett mindenki. Bár hosszú nap volt, a kávé és jó társaság miatt valamennyiünk arcán végig mosolyt láttam. A modelleknek többször ki volt hangsúlyozva, hogy a magazin nem retusál, maximum olyan hibát javítanak ki, mint például hogy a falon ne látszódjon egy konnektor. A ruhák tényleg mesésen álltak a lányokon és bizony, nem egyszerű szakma az övéké. Mindenki önmagát adta és nem a lájkvadászatra mentek, mint az insta hercegnői.

Mi tévő légy egy hasonló alkalom adtán? Vigyél magaddal hideg élelmet (én kis tudatlan bele sem gondoltam, meddig tarthat egy fotózás), rengeteg kihasználatlan energiát és készülj egy igazán hasznos napra! 

Mi tévő leszek én? Amikor szemüvegben, lófarokban, smink nélkül és mackóban rohanok le a közértbe a kis szütyőmmel, nem fogom többet összehasonlítani a lányokat azokkal, akik a fotózkodást csak magamutogatásra használják fel. Nem fognak többet az előítéleteim vezetni, hiszen tudom, náluk nem a tökéletesség látszata a cél, csak, hogy olyan minőségi kép születhessen, ami egy magazin anyagaként is megállja a helyét. Ja, és belájkolom Nagy Rékát és Czippán Anettet a Facebookon! : )

A bejegyzés trackback címe:

https://alicesweddingworld.blog.hu/api/trackback/id/tr3712154673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.